2015
A Vendégház renoválása befejeződik, tárt kapukkal várja a feltöltődni vágyó utazókat.
Vendégházunk a Szabolcs megyei községben, Nyírgyulajban található, Nyíregyházától 40 km-re, a Mária úton, Közép-Európa Zarándokútján helyezkedik el.
Egy 150 éves, teljesen felújított, összkomfortos, teraszos parasztházban várjuk egész évben kedves vendégeinket, akik kicsit szeretnének elmenekülni a tömeg és város zajától, hogy a Nyírség szívében, igazi falusi környezetben töltődjenek fel.
Nyírgyulaj a Nyírség meghatározó települése, mely már az Árpád korban lakott terület volt.
Igaz, akkor még nem létezett a Pataki Vendégház.
A Vendégház renoválása befejeződik, tárt kapukkal várja a feltöltődni vágyó utazókat.
Egy új parasztház épül a Pataki család birtokán.
Vendégházunk 2 darab, összesen 6 fő elszállásolására alkalmas szobával, kettő zuhanykabinos fürdőszobával, és egy teljesen felszerelt konyhával rendelkezik, az előszobában pedig gyermeksarkot rendeztünk be, hogy legfiatalabb vendégeink se unatkozzanak.
Udvarunkon grillezésre, bográcsozásra biztosítunk lehetőséget, kerti bútoraink és a fürdődézsa pedig a friss levegőn való pihenést és kikapcsolódást szolgálják.
Vendégeink kerékpárt is igénybe vehetnek itt tartózkodásuk során, amellyel bejárhatják a környéket, meglátogathatják a kegyhelyéről világhíres Máriapócsot, vagy a történelmi látnivalókban gazdag Nyírbátort.
Udvarunkon zárt parkoló biztosított, illetve ingyenes wifi érhető el a vendégház egész területén.
f /patakivendeghaznyirgyulaj
4311 Nyírgyulaj, Mártírok u. 39.
47.884994, 22.083935
30/432-9522
Kovácsné Szabó Szilvia
16 órától lehet elfoglalni a szállást.
10:00-ig kell elhagyni a vendégházat.
A vendégház közelében van orvosi rendelő, gyógyszertár, posta, templom, bolt, étterem és buszmegálló is.
Nyíregyháza, Nyírbátor, Máriapócs, Baktalórántháza.
Az udvaron lehetőség van a bográcsozásra, grillezésre. Biztosítunk ezen felül kerti asztalt is, 6 fő részére.
A fürdődézsa kényelmét ingyen lehet kiélvezni.
1000 Ft/kerékpár/nap
Magyarul, angolul és németül.
A vendégház területén biztosítunk zárt parkolóhelyet.